MTB ROCKRIDER E ST 520

REF: 8555105

NŐI ELEKTROMOS MTB KERÉKPÁR ROCKRIDER E-ST 520 27,5"

2020

HEGYI TEREPRE készült túra mountain bike.

A 70 Nm-es központi motorral felszerelt E-ST 520-as kerékpárral könnyen megmászhatod a hegyeket.

A ROCKRIDER e-ST 520 bemutatása

Első használat

A GYÁRI GUMIK FELFÚJÁSA (BELSŐVEL RENDELKEZŐ)

A guminyomásra különös figyelmet kell fordítani egy elektromos kerékpár esetében.
A motor és a kerékpár súlya jelentős igénybevételt jelentenek a kerekek számára.

A gyári gumibelsővel (tömlős):

A defekt kockázatának csökkentése és az optimális hatótáv biztosítása érdekében a gumiköpenyt 1.0 - 1.8 bárra javasolt felfújni.

Ha fokozott tapadásra és kényelemre vágysz, csökkentheted a nyomást. Ha nagyobb hatótávot és hatékonyabb pedálozást szeretnél elérni, kissé fújd keményebbre!

Figyelj rá, hogy a gumi oldalán feltüntetett maximális ÉS minimális nyomásértéket ne lépd túl!

Ha túl alacsony a nyomás, a gumibelső becsípődhet és megsérülhet a felni, mikor akadályon hajtasz keresztül. A túl magas nyomás miatt pedig kilyukadhat a gumibelső és a gumi, a felni pedig tartósan deformálódhat.

A megfelelően felfújt gumi a kerékpározás nélkülözhetetlen feltétele. Éppen ezért rendszeresen ellenőrizd a guminyomást!

ROCKRIDER-ST540-MTB-KEREKEK-FELFÚJÁSA

A TUBELESS GUMIK FELFÚJÁSA

A TUBELESS kialakítás ideális arra, hogy a gumi teljes felületét kihasználd. Az ilyen gumikban a nyomás kb. fél bárral kisebb, mint a belsővel rendelkezőkben. Mivel kevésbé felfújt, a gumi "karkasz" folyamatos kapcsolatban tud maradni a talajjal. És ezt a gumibelső sem gátolja.

A Tubeless kialakítás lényege, hogy a nyomást mérsékelve a lehető legjobban kihasználhasd a gumit anélkül, hogy a felni a talajhoz érne, mikor átkelsz egy akadályon.

Figyelj rá, hogy a TUBELESS gumikat soha ne fújd fel 3 bárnál jobban, különben az alumínium felnik deformálódhatnak!

A megfelelően felfújt gumi a kerékpározás nélkülözhetetlen feltétele. Éppen ezért rendszeresen ellenőrizd a guminyomást!

Megjegyzés : A felniktől eltérően a HUTCHINSON GILA gumiköpenyek nem Tubeless Ready-k.

Első használat
A VILLA BEÁLLÍTÁSA

A ROCKSHOX villa személyre szabott beállítást igényel a kerékpározási stílustól, a tereptől, az egyéni preferenciáktól, de legfőképpen a testsúlytól függően.

A villának kétféle beállítása van: az állítható rugózás és a visszaút-csillapítás.

Az állítható rugózás meghatározza a villa keménységét. Beállításához tekerd el a villa bal oldalán található kereket. Az óramutató járásával megegyező irányba tekerve a villa merevebb lesz. Az óramutató járásával ellenkező irányba tekerve a villa puhább lesz. A jobb oldali kerék a villa blokkolására való. Így a simább szakaszokon gyorsabban tudsz haladni.

A visszaút-csillapítás az a sebesség, mellyel a rugóstag egy ütés csillapítását követően visszatér a kiinduló helyzetébe. Ha a visszaút-csillapítás túl gyors, a villa "ugrálhat", így csökken a tapadás és elveszíted a kontrollt, ha pedig túl lassú, a villa akár össze is törhet, mert nem tudja követni az ismétlődő rugózást. A visszaút csillapításának beállításához használd a jobb oldali villaláb alatt található kereket.

A VILLA BEÁLLÍTÁSA
FÉKEK BEKOPTATÁSA

Mikor a kerékpár kikerül az áruházból, a fékbetétek és -tárcsák még újak, a fékek ereje pedig korlátozott. Egy hirtelen fékezés hideg időben, vagy folyamatos fékezés (pl: lejtőn) felhevítheti a "fékbetéteket", ezáltal megkeményedhet a felületük.

Hogy elkerüld ezt a kellemetlen jelenséget, mely használhatatlanná teszi a fékeket, érdemes bekoptatnod őket. A fékek kb. 10 fékezés után kopnak be. A fékezés során hirtelen lassulj le 25-ről 5 km/h-ra, de a kerekeket ne blokkold teljesen, és egyszerre mindig csak az egyik féket használd!

Ha a fékbetéteken egy vékony, sima, csillogó réteg jelenik meg, a betét kopott. Óvatosan dörzsöld át finom szemcséjű (p120) csiszolópapírral, hogy tovább használhasd! A fékbetét csiszolásakor viselj kesztyűt és szemüveget! Ezután szereld vissza és koptasd be ismét a betéteket!

FÉKEK BEKOPTATÁSA
KORMÁNYMAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA

A kormányt gyárilag a legmagasabb pozícióba állítjuk a legkényelmesebb testhelyzetért.

Az aerodinamikusabb tartás és a hatékonyabb pedálozás érdekében alacsonyabb pozícióba állíthatod a kormányt, hogy megnyújtsd a testtartásodat (ebben a testhelyzetben hajlított a hátad, vagyis sportosabb pozíciót vehetsz fel).

Ehhez egyszerűen vedd le a kormányszár alatt található távtartó gyűrűket a videóban bemutatott lépéseket követve.

KORMÁNYMAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA

KORMÁNY BEÁLLÍTÁSA

A megfelelően beállított kormánnyal megelőzheted a kar- és vállfájdalmakat, ráadásul élvezetesebbé teheted a kerékpározást. Tekintsd meg ezt a videót, hogy megtanuld beállítani a kormányt.

KORMÁNY BEÁLLÍTÁSA

FÉKKAROK IGAZÍTÁSA

A fékkarok megfelelő beállítása nélkülözhetetlen a biztonság és a kényelem érdekében. Tekintsd meg ezt a videót, hogy megtanuld beigazítani a fékkarokat.

FÉKKAROK IGAZÍTÁSA

GPS FELSZERELÉSE

A kerékpár kompatibilis a kormányszárra szerelhető computerrögzítővel (vagy Computer stucnival). Computeredet, GARMIN vagy SIGMA GPS-edet közvetlenül ide rögzítheted.

MEGJEGYZÉS: Ha a kormányszár fölött hézagolókat használsz, a rögzítés nem lesz megfelelő. Szike segítségével kissé "vágd be" a hézagolót! Ha a hézagolók a kormányszár alatt helyezkednek el, a rögzítés tökéletes lesz.

NYEREGMAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA

A nyeregmagasság helyes beállítása növeli a kényelmet és pedálozás hatékonyságát.

Állj a nyereg mellé! Nyisd ki a nyeregcsőbilincsen található kart! A nyerget állítsd úgy, hogy a medencédig érjen! Zárd vissza a nyeregcsőbilincsen található kart! Ha precízebb szeretnél lenni, tekintsd meg az oktatóvideónkat.

NYEREGMAGASSÁG BEÁLLÍTÁSA

NYEREGTÁVOLSÁG BEÁLLÍTÁSA

A nyeregtávolság helyes beállítása növeli a kényelmet és pedálozás hatékonyságát. Tekintsd meg ezt a videót, hogy megtanuld beállítani a nyereg távolságát.

PEDÁLOK KICSERÉLÉSE

Nézd meg ezt a videót és tudd meg, hogyan cserélheted ki a pedálokat!

Ha patent pedálod van, gyakorold a cipő rögzítését és kioldását, hogy eséskor ne érjen váratlanul, mit kell tenned.

PEDÁLOK KICSERÉLÉSE

A KEREKEK TUBELESSRE VALÓ CSERÉJE

Hogy a gumibelső ne lyukadjon ki vagy csípődjön be, hogy jobb tapadással és nagyobb kényelemmel kerékpározhass, az MTB kerekeit TUBELESS-re cserélheted.

A kerekek Tubeless Ready-k, vagyis a már rendelkeznek vízhatlan felniszalaggal. Már csak egy pár Tubeless Ready gumira, Tubeless szelepekre (PRESTA) és defektvédő folyadékra van szükséged. Viselj kesztyűt és szemüveget, hogy ne sérülj meg, ha kilyukadna a gumi!

A kerekek Tubelessre való cseréjéhez kövesd az alábbi lépéseket:

1. Szereld le a kereket!
2. Vedd le a felniről a gumit és az eredeti gumibelsőt!
3. Ellenőrizd, hogy a felniszalag felragasztása megfelelő-e, a szalag nem buborékos vagy kopott!
4. A felnin lévő lyukba belülről tegyél be egy TUBELESS szelepet!
5. A gumi szélességétől függően adj hozzá 60-90 ml defektvédő folyadékot!
6. Szereld fel az új, speciális TUBELESS READY gumit!
7. Jól fújd fel a gumit, hogy a felnin a helyére pattanjon!
Figyelem: ne fújd fel 3 bárnál jobban, mert kilyukadhat a gumi vagy károsodhat a felni!

Ha a művelet túl problémásnak tűnik, a megvalósításhoz keresd fel a legközelebbi Decathlon áruház műhelyét.

ELEKTROMOS KERÉKPÁR ROCKRIDER E-ST 900 NARANCSSÁRGA

A kijelzőről

Az ON/OFF gomb lehetővé teszi a képernyő be- és kikapcsolását. A + és - gombokkal navigálhatsz a különböző rásegítési módok között:

0 - Nincs rásegítés
1 - Gazdaságos üzemmód: +60% rásegítés
2 - Normál üzemmód: +120% rásegítés
3 - Boost mód: +320% rásegítés

A nullás kivételével minden rásegítési módban hosszan megnyomva a + gombot elindíthatod a gyalogos üzemmódot, ami megkönnyíti a kerékpár tolását, ha gyalog közlekedsz.

A MTB nem rendelkezik beépített világítással, így az ehhez tartozó gomb nem használható. Mindenesetre ha ezzel a gombbal aktiválod a világítást, a gomb hosszú megnyomásával kikapcsolhatod.

Akkumulátorral kapcsolatos kérdések 

MENNYI IDŐ SZÜKSÉGES AZ AKKUMULÁTOR FELTÖLTÉSÉHEZ?

Az akkumulátor teljes feltöltésének időtartama (0% -100%) 3 óra.

TUDOK KERÉKPÁROZNI LEMERÜLT AKKUMULÁTORRAL?

Ez egy kerékpár elektromos rásegítéssel. A rásegítés nélkül is használható.
Ebben az esetben viszont érezhető a kerékpár túlsúlya.

HAGYHATOM A TÖLTŐN AZ AKKUMULÁTORT, MIUTÁN AZ TELJESEN FELTÖLTÖTT??

Az elektromos hibák elkerülése érdekében a kerékpárt illetve az akkumulátort ne csatlakoztasd elektromos hálózatra 24 óránál tovább!
Amikor teljesen feltöltött az akkumulátor, a töltő kikapcsol. Ezt onnan is láthatod, hogy a töltésjelző LED zöldre vált.

MEG KELL VÁRNOM, AMÍG TELJESEN LEMERÜL AZ AKKUMULÁTOR, HOGY FELTÖLTSEM?

Nem, a lítium-ion cellákkal rendelkező akkumulátoroknál nincsen memóriahatás. Így bármikor tölthetők.
Javasolt az akkumulátor rendszeres töltése a megfelelő teljesítmény megőrzéséhez.

AZ AKKUMULÁTOR TÖLTŐDIK TEKERÉS KÖZBEN?

Nem, nincs dinamó hatás. Egyes rendszerek töltik az akkumulátort tekerés és fékezés közben, de ezek hatékonysága nagyon alacsony.

MIT CSINÁLJAK, HA ELHASZNÁLÓDOTT AZ AKKUMULÁTOR?

Ha elhasználódott az akkumulátor, vidd vissza egy Decathlon áruházba, ahol megfelelően gondoskodunk majd az újrahasznosításáról.

HOGYAN TÁROLJAM AZ AKKUMULÁTORT?

Az akkumulátort mindenképpen feltöltve és hűvös helyen kell tárolni (+10°C és +25°C között) napfénytől védett helyen.
Ne tárold az akkumulátort lemerült állapotban (10%-nál alacsonyabb töltöttségi szint), hogy elkerüld a mélykisülést, ami működési rendellenességhez vezethet.
Még ha nem is használod, évente legalább egyszer töltsd fel 60%-ig az akkumulátort, hogy elkerüld a mélykisülést és a kapacitás csökkenését.

HOL VEHETEK MÁSIK AKKUMULÁTORT?

A DECATHLON áruházak műhelyeiben.
Az áruházi műhelyben meg tudják mondani, hogy elérhető-e a termék vagy mennyi a szállítási idő.

MENNYI AZ AKKUMULÁTOR ÉLETTARTAMA?

Az akkumulátor jótállása 2 év vagy 500 ciklus (1 ciklus = 1 feltöltés 100%-ig + 1 lemerülés 100%-ban vagy 2 feltöltés 50%-ig + 2 lemerülés 50%-ig). Ennél az új akkumulátornál 500 ciklus után is 80%-os kapacitást garantálunk. 

felszerelés-mtb-st520-rockrider

FELSZERELÉS MEGHIBÁSODÁSOKHOZ

Annak érdekében, hogy megoldj egy defektet, egy láncszakadást vagy más felmerülő problémát, szerezd be a szükséges eszközöket a kerékpáros túrád előtt. Íme egy termékválogatás, amely segíthet megoldani ezeket a technikai baleseteket.

PROBLÉMÁM VAN

Elektronikai problémák

NEM TÖLT AZ AKKUMULÁTOR

1. ELLENŐRIZD A KAPCSOLATOT AZ AKKUMULÁTOR > TÖLTŐ > HÁLÓZAT KÖZÖTT!
Ellenőrizd, hogy a töltésre használt töltőkábel a DECATHLON által biztosított, eredeti kábel-e!
Csatlakoztasd a töltőt az akkumulátorhoz és egy áramforráshoz!
Pirosan világító LED = az akkumulátor töltődik.
Zölden világító LED = az akkumulátor feltöltődött.
Villogó LED = az akkumulátornak vagy a töltőnek problémája van.
Egy teljesen lemerült akkumulátornak 6 óra kell a teljes feltöltésig.

2. ELLENŐRIZD, HOGY SEMMILYEN SZENNYEZŐDÉS NINCS A TÖLTŐBEN!
Az akkumulátor és a töltő csatlakozójának tisztának kell lenni! Semmilyen szennyeződés nem zavarhatja a kontaktot.

EGY VAGY TÖBB LED VILLOG AZ AKKUMULÁTORON

A HÁTSÓ LED VILLOG (az akkumulátor gombtól legtávolabbi)
Az akkumulátor majdnem lemerült, fel kell tölteni. Csatlakoztasd az akkumulátort a töltőhöz!

A 4. LED VILLOG
Az akkumulátorban alacsony a feszültség, régóta nem volt feltöltve. A lehető leggyorsabban töltsd fel, hogy elkerüld a mélykisülést és a kapacitás csökkenését!

EGY MÁSIK LED VILLOG
Az akkumulátor rendellenes működése hibát okozott. Ez a hiba ideiglenes vagy állandó lehet. A Decathlon műhelyében meg tudják vizsgálni a hibát.

Az akkumulátor LED világításai
HIBAKÓD JELENIK MEG A KIJELZŐN

A kijelzőn hibakód jelenhet meg.

Az útmutató az összes hibakódot tartalmazza.A kódok mellett a hiba elhárításához szükséges lépések is megtalálhatók.

Ha a hiba továbbra is fennáll, látogass el valamelyik Decathlon áruház műhelyébe!

A HATÓTÁV ALACSONY VAGY CSÖKKENT

1. Tartsd be a használatra és a tárolásra vonatkozó javaslatokat!
Az elektromos kerékpár hatótávja számos tényezőtől függ:
> A KERÉKPÁR SÚLYÁTÓL: A túlterhelt kerékpár hatótávja csökken.
> AZ ÚT FAJTÁJÁTÓL: A hatótáv emelkedőn csökken.
> A KERÉKNYOMÁSTÓL: Helyesen felfújt gumik mellett nagyobb a hatótáv.
> A KÜLSŐ HŐMÉRSÉKLETTŐL: Hideg időben akár 50%-kal is csökkenhet a hatótáv.
> AZ ALKALMAZOTT RÁSEGÍTÉS MÓDTÓL: Amennyiben az akkumulátor töltöttségi szintje alacsony, javasolt az elektromos rásegítés használatát mérsékelni.
> AZ AKKUMULÁTOR TÖLTÉSI ÉS TÁROLÁSI FELTÉTELEINEK BETARTÁSÁTÓL.

2. Egy öreg akkumulátor veszíthet a teljesítményéből.
Vagyis a hatótávja rövidebb lesz. Az akkumulátor állapotának felméréséhez fordulj valamelyik áruházunk műhelyéhez!

Mechanikai problémák

NÉHÁNY HASZNÁLAT UTÁN A KEREKEM MEGVETEMEDIK

Az új kerékpár első használatakor több elem természetesen mozog és a helyére kerül.

Ilyenek a kerekek küllői is, melyek kattognak. A kattogás a szerelés során fellépő csavarodásnak köszönhető.

Azonban a kerék nincs elferdülve. Ha mégis ez a helyzet, vidd be a kerékpárt egy Decathlon áruház műhelyébe  a vásárlást követő első 6 hónapban egy ingyenes átvizsgálásra!

Vetemedett kerék
ROSSZUL VÁLT A VÁLTÓ

Néhány dolog, amit tehetsz, hogy megfelelően működjön a hátsó váltó:

1/ Ellenőrizd a bowdent és a bowdenházat:
1a. A rosszul felhelyezett bowdenházvég zavarhatja a váltóbowdenek feszítését, ezáltal rosszul váltják a sebességfokozatokat. Ha egy bowdenházvég rosszul van felhelyezve, igazítsd meg.

1b. Ha a váltó a sebességfokozatok közötti váltásokat követően sem mozog, akkor valószínűleg a bowdenek és a bowdenházak összetapadtak. A bowdeneket és a bowdenházakat cserélni kell.

A bowdenek és a bowdenházak cseréjéhez a kerékpárt elviheted egy Decathlon áruház műhelyébe, vagy az alábbi videó segítségével te is megcsinálhatod. A videóhoz képest az egyetlen különbség, hogy egyetlen váltóbowden van, mely a váltókartól indulva az átlós vázcső alatt fut, egészen a váltóig.  

2/ Ellenőrizd, hogy a váltótartó fül ne legyen ferde:
Az elhajlott váltótartó fül a váltó eltolódását okozza, így az már nem fog megfelelően működni. Állj a kerékpárod mögé és ellenőrizd a váltó pozícióját.

Ha a váltótartó fül ferde, látogass el az egyik DECATHLON áruház műhelyébe, hogy munkatársaink kicseréljék.
EMLÉKEZTETŐ : a vásárlást követő első 6 hónapban ingyenesen kérhető a kerékpár teljes átvizsgálása.

MEGJEGYZÉS: Abban az esetben, ha rendszeresen használod MTB kerékpárodat nedves és sáros környezetben, és ha rendszeresen tisztítod bő vízzel, a bowdeneket és a bowdenházakat gyakrabban kell cserélni. A kerékpár tisztítása magasnyomású mosóval nem ajánlott, mivel  a a víz bejuthat a csapágyak és a bowdenházak belsejébe.

ELVESZTETTEM A KULCSOT

Ha mindkét kulcsot elveszítetted, fordulj egy Decathlon áruházba, ahol kicserélik a zárat! Itt megkapod az új zár kulcsait is.

Zár ST900

Hogyan tartsd karban MTB kerékpárodat?

A karbantartás kiemelten fontos, mivel hozzájárul a MTB és az alkatrészek élettartamának meghosszabbításához, valamint az örömtelibb sportoláshoz. Azon túl, hogy egy tiszta MTB esztétikusabb, az elhanyagolt kerékpárnál több olyan probléma is jelentkezhet, melyek végül balesethez vezethetnek: beragadt bowdenek, rozsda, meghibásodás, idő előtti elhasználódás, stb.

A megfelelő karbantartás a sportolás minőségét és az alkatrészek élettartamát is növeli, így a kerékpár környezetre gyakorolt hatása is kisebb lesz.

Az első pedálfordulatoknál néhány alkatrész még kissé mozoghat.
Ezért biztosítunk egy ingyenes átvizsgálást a kerékpár vásárlásától számított 6 hónapon belül.

HOGYAN TISZTÍTSD A KERÉKPÁRT?

A MTB megfelelő tisztításához szükséged lesz egy kerékpártisztító szerre, egy szivacsra és egy kefére.

Vízsugárral öblítsd le a kerékpárt, mielőtt a tisztítószert használnád! Ezután a szivacs és a kefe segítségével alaposan vidd fel kerékpártisztítót! Hagyd, hogy a tisztítószer hasson, mielőtt leöblíted!
Az öblítést megfelelő távolságról végezd úgy, hogy az alkatrészek ne sérüljenek!
Végül száraz, tiszta, puha ruhával töröld szárazra a kerékpárt!

Az elektromos MTB tisztításakor az akkumulátort hagyd a kerékpáron! Így megóvod a csatlakozókat a beszivárgó víztől!
Ne használj magasnyomású mosót, mert a víz bejuthat a golyóscsapágyakba, valamint tartósan károsíthatja az elektromos alkatrészeket!

HOGYAN TÁROLD A KERÉKPÁRT?

A kerékpár élettartamának meghosszabbítása érdekében a megfelelő tárolás nélkülözhetetlen, különösen ha elektromos modellről van szó.

Használat után a következőket ajánljuk:
> Tisztítsd meg a kerékpárt, hogy eltávolítsd a rozsdásodást okozó sarat és homokot!
> Szárítsd meg és olajozd be a hajtást (a fékeket elkerülve), hogy védd a kerékpárt a rozsdásodástól és a korróziótól!
> A MTB-t száraz, jól szellőző helyen tárold!

A kerékpár téli tárolásakor az alábbiakat is tartsd be:
> A váltót állítsd a legkisebb lánckerékre, hogy a bowdenek ne feszüljenek!
> Töltsd fel az akkumulátort 60%-ra!
> A kerékpárt bevonhatod egy vékony réteg vazelinolajjal, különösen a kerékagyaknál, a felniknél, a kormánycsőnél és a kormányszárnál. Az olajozáshoz használj tiszta, enyhén olajos ruhát. Így megóvhatod kerékpárodat a portól.
> Lehetőség szerint a kerékpárt a váznál felakasztva tárold, hogy csökkentsd a gumikra nehezedő nyomást és megakadályozd a gumik berepedezését!

FIGYELEM! A jól szellőző nem egyenlő a hideggel! Kerüld a túl alacsony vagy túl magas hőmérsékleten történő tárolást! Ne tárold a MTB-t a napon és ne feledkezz meg a téli fagyokról sem!
A garázs ideális tárolóhely lehet, ha száraz és télen a hőmérséklet nem csökken 0 fok alá. Ellenkező esetben a kerékpárt a lakásban tárold!

HOGYAN TÁROLJAM MEGFELELŐEN A ROCKRIDER e-ST900-AS KERÉKPÁRT ?
AZ AKKUMULÁTOR ÉLETTARTAMÁNAK NÖVELÉSE

Az akkumulátor élettartamának maximalizálása érdekében tartsd be a következőket:

- Csak korlátozottan használd (a MTB nem elektromos roller)!
- Az akkumulátort csak jó állapotban lévő, eredeti töltővel töltsd!
- A kerékpárt kb. 60%-ra töltött akkumulátorral tárold (a teljesen feltöltött akkumulátort ne töltsd tovább, illetve ne tárold a kerékpárt teljesen lemerült akkumulátorral)!
- A MTB-ot árnyékos, hűvös helyen tárold!

Szállításkor az akkumulátort szereld le a kerékpárról és a gépkocsiban tárold!

AZ AKKUMULÁTOR ÉLETTARTAMÁNAK NÖVELÉSE
FÉKBETÉTEK CSERÉJE

A tárcsafékeknél rendszeresen cserélni kell a fékbetéteket. A fékbetétek igénybevétele a fék használatától függ. 

Ha a fékerő csökkenését vagy a fék csikorgását tapasztalod, a betétek elkoptak. Erről meggyőződhetsz, ha ellenőrzöd a betéten lévő bevonatot: ha csak egy-két milliméter vastag, cseréld le a betétet!

A fékbetétek cseréjét az alábbi videó segítségével te is elvégezheted, vagy elviheted a kerékpárt egy Decathlon áruház műhelyébe, ahol technikusaink elvégzik a cserét. 

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB
A VILLA KARBANTARTÁSA

A MTB kerékpáron a villa legnagyobb igénybevételnek kitett alkatrész, ezért gondosan karban kell tartani, hogy megfelelő kényelmet és maximális biztonságot nyújtson technikás terepen. A kerékpár villáját rendszeresen tartsd karban!

A villa élettartamának maximalizálása érdekében tartsd be a következőket:

> Minden használat után tisztítsd le a szennyeződéseket a becsúszószárakról és a porvédő tömítésekről! Így minimálisra csökkentheted annak az esélyét, hogy a szennyeződés bekerül a villába. Használhatsz teflon kenőanyagot is, hogy a tömítések ne száradjanak ki. A lényeg, hogy a fölösleget töröld le, hogy a por ne gyűljön össze benne!

> 50 óra használat után kiszerelheted a villát, alaposan megtisztíthatod és újrazsírozhatod. Ez a karbantartási művelet összetettebb, mivel ki kell szerelned hozzá a villát. Javasoljuk, hogy hozd el kerékpárod DECATHLON műhelyeink egyikébe, hogy nehogy megsérüljön a villa.

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB
A LÁNC NYÚLÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE

A kopott lánc rossz váltást és idő előtti kazetta- illetve hajtóműkopást eredményez.

A lánc kopását teszter segítségével ellenőrizheted. Tedd a teszter hornyát két láncszem közé, majd hagyd becsúszni a láncszem másik oldalán! Ha a teszter teljesen besüllyed a két láncszem közé, a lánc kopott. Érdemes minél előbb lecserélni, hogy ne károsítsa a kazettát és a hajtóművet!

A lánc cseréjét 50%-os kopásszinttől ajánljuk. 75%-os kopásszint fölött a lánc, a kazetta ÉS a hajtómű cseréje is szükséges, ezért érdemes rendszeresen cserélni a láncot, hogy elkerülhesd a teljes hajtás idő előtti cseréjét.

Ha elektromos kerékpárod van, használd az összes lánckereket vagy válassz alacsonyabb szintű rásegítést! Gyakran előfordul, hogy a teljes kazettát le kell cserélni a legkisebb lánckerék idő előtti kopása miatt, ami a turbó szintű rásegítés túlzottan gyakori használatából ered (ilyenkor a legkisebb lánckereket több terhelés éri, mint a többit).

EMLÉKEZTETŐ : az elektromos MTB-nak megerősített láncra van szüksége.

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB

A termékhez tartozó kiegészítők

ROCKRIDER E-ST 900 MTB
500-AS KERÉKPÁROS KULACSTARTÓ

Szereld az 500-AS KERÉKPÁROS KULACSTARTÓT az E-ST 520 MTB vázának vízszintes csövére!

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB
THULE EASYFOLD KERÉKPÁRTARTÓ

A kerékpár kompatibilis a DECATHLON áruházakban kapható THULE EASYFOLD kerékpártartóval.

Ez a vonóhorogra szerelhető kerékpártartó 2 elektromos kerékpár szállítására alkalmas.

kerékpártartó
LÁMPÁK

Az E-ST 520 MTB nem rendelkezik beépített világítással. A kerékpár ugyanakkor felszerelhető 6 V-os világítással, ha az kompatibilis "a BROSE T Aluminium motorral", illetve a teljesítménye elöl 6 W, hátul pedig 0,6 W.

Mérnökein a Lezyne kiváló ár/érték arányú termékeit ajánlják.

Figyelem:  A lámpák gyártói a legtöbb esetben csatlakoztató nélkül szállítják a lámpákat és a kábeleket. Emiatt rendszeresen előfordul, hogy a kábelt méretre kell vágni, le kell csupaszítani, forrasztani kell, majd szigetelőszalaggal, esetleg zsugortömlővel szigetelni kell.

Az ilyen szerelés kockázattal jár. Ha nem mozogsz otthonosan az elektromos alkatrészek világában, látogass el a DECATHLON műhelyébe!

SRAM-FOGASKERÉKSOR-10-SEBESSÉG

Alkatrészek

Ki szeretnél cserélni néhány alkatrészt? Minden alkatatrészt megtalálsz itt az e-ST 520-as kerékpárodhoz.

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB

SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED?

ÚTMUTATÓK és MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB
leírás picto

Szükséged van az E-ST 520 MTB útmutatójára?

E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSUNK

A ROCKRIDER élettartam jótállást vállal a vázra, kormányra és kormányszárra (normál használati feltételek mellett).

A legelső pedálozásnál néhány alkatrész enyhén mozoghat. Ezért javaslunk ingyenes átvizsgálást a kerékpár vásárlásától számított 6 hónapig.

SZÁMÍT A VÉLEMÉNYED!

Legyen pozitív vagy negatív, véleményed érdekel minket. Itt megtudhatod, miért ilyen fontos nekünk a véleményed:

  • E-ST900 ROCKRIDER elektromos MTB

    HOGY HALLASD A HANGODAT

    A vásárlói visszajelzéssel te is elmondhatod véleményedet a termék minőségéről!

  • SZÁMÍT A VÉLEMÉNYED!

    HOGY SEGÍTS MÁS SPORTOLÓKNAK

    Véleményed segít a többi sportolónak a választásban!

  • SZÁMÍT A VÉLEMÉNYED!

    HOGY HOZZÁJÁRULJ TERMÉKEINK FEJLESZTÉSÉHEZ

    Visszajelzéseiteket felhasználjuk új termékeink fejlesztésekor.

A jótállással és szavatosággal kapcsolatos információkról Panaszkezelési Szabályzatunkban tájékozódhatsz.